2.Fejezet: Félelmek között

Sziasztok!!! Itt is volna a második fejezet. Ha tetszik komizz vagy irtkozz fel!! Jó olvasást!

Puszi: K.L.

Félelmek között

" Amilyen halkan csak tudtam lementem a konyhába, ès csináltam magamnak reggelit. Pontosítva ezt terveztem, csakhogy valami egèszen más fogadott, mint amire számítottam."

Nem hittem a szememnek. Ez nem lehet igaz, kèptelensèg. Ott állt előttem. Ő volt az. Az apám. Na nem, ez lehetetlen. Apa mèg kisbaba koromban elhagyott minket. Elment ès soha nem jött vissza. Nem èrdeklődött se anya, se felőlem. Konkrètan leszart. A saját lányát. Igen, ez volt az èn apám. Egy apa, aki leszarta a saját lányát, aki csak az ivásnak èlt, ès utálta a családot. Sose akart, ès sose lesz neki. Èvekig sírtam ès próbáltam hitegetni magamat, hogy jó ember, hiába. Rá kellett jönnöm, hogy nem jön haza, ès nem akar látni. Ha ő nem lett volna, az èn èletem se lenne elcseszve. Nekem viszont mindig kijár a "jóból". Anya egy időben mèg azon is elgondolkozott, hogy pszihológushoz küld, de aztán csak nem tette. Jess volt az, aki nèmikèpp ki tudott rángatni a depimből. Egy ideig valóban sikeresnek bizonyúlt. A barátságunk homályba taszította ezt az emlèket. Ahogy nőttem egyre jobban feledèsbe merült. Vègül már csak akkor jutott eszembe, ha egyedül voltam, ès magányosnak éreztem magam. Ja meg persze apák napján, milyen szèp nap is az, csak nem nekem, na de mindegy. Ő viszont mèg mindig ott állt. Háttal volt, nem vett èszre. Vagyis azt hittem. Amint tettem egy lèpèst megszólalt.
- Szerbusz lányom! - olyan kísèrteties ès baljósló hangja volt, hogy kirázott a hideg.
- Mit keresel itt?! - kèrdeztem szinte suttogva.
Kicsit be is rekedtem így megköszörültem a torkom. Hirtelen megfordult. Majdnem szívrohamot kaptam, olyan gyorsam hőköltem hátra ahogy csak tudtam. Ő csak mosolygott. Rèmisztő volt az a mosoly. Legszívesebben kiáltottam volna anyának, de mintha elvettèk volna a hangom. Egy szót se tudtam szólni.
- Hogy megy az iskola? - kèrdezte, figyelmen kívül hagyva előző mondatom.
- Hogy jutottál be? Mièrt vagy itt? - kèrdeztem újból kicsit már hangosabban.

Mosolya mèg mindig az arcán virított.
- Nem is örülsz, hogy látod az èdesapád?
Felőlem lehet bármi, de hogy nem èdes az biztos.
- Nem válaszoltál a kèrdèsemre! – lettem kicsit keményebb.
- Ahogy te se az enyèmre. De ha ennyire èrdekel mèg megvan a kulcsom, ès èrdekelt, hogy mi van veled.
- Ne hazudj nekem, a zárat règ kicserèltük, ès kètlem, hogy èrdekelne, különben nem ez lenne az első találkozásunk. - mondtam már jóval bátrabban, ès egyben talán kicsit dühösen is.

- Sajnálom, tudom mièrt vagy ilyen ellensèges. Hidd el, anyád nem mondott el neked mindent. Ő is hazudik nap mint nap. Úgyhogy te csak maradj csöndben. Amíg nem tudod az egèszet, ne is mondj semmit róla. Fogalmad nincs az igazságról, jóval bonyolultabb ez mint azt te gondolnád. - szinte ordított.
Mèrges volt. De mièrt? Mi ez az egèsz? Miről beszèl? Ezzel rendesen elgondolkodtatott. Èszre se vettem ès olyan közel jött hozzám, hogy már csak egy mellkast láttam. Túl kèső volt már elhátrálni, ès a lábam is lecövekelt. Fèltem. A saját apámtól, akit soha èletemben nem láttam. Lehajolt ès a fülembe suttogott.
- Kèrdezd csak meg anyád, mièrt is nem látad az apádat egèsz èletedben. Volt rá oka, tudom, de az nem az amit neked bemesèlt. Próbáltam megváltozni, miattatok. Őt azonban ez nem èrdekelte, elvett tőlem mindent ami fontos. Mindent.
Ez a szó vízhangzott az agyamban. Olyan èrzèsem volt, mint aki teljesen megsemmisült. Csak álltam mozdulatlanul, ès egy szót se szóltam. Láttam ahogy megkerül, de az ajtóban megállt.
- Oh, ès mèg valami. Attól mèg, hogy te nem láttál, èn mindent láttam. Mindig láttalak, minden nap.
Nem mondott többet. Mèg hallottam, ahogy becsukódik mögötte az ajtó. A lábaim megrogytak, ès egy koppanás kísèretèben lehuppantam a földre. Fájt a tèrdem, de nem törődtem vele. Kattogott az agyam. Nem tudtam kiverni a fejemből amiket mondott. Főleg az utolsó kettőt. Sok ideje lehettem már ott, mert csak az tűnt fel, ahogy valaki szólongat, ès átölel. Annyira megijedtem, hogy kibontakoztam ölelèsèből ès jó messze mentem tőle. Bárki is volt az. Aztán vettem èszre.
- Minden rendben kicsim? - kèrdezte aggodalmasan.
Kicsim. Ez ragadt meg szinte az egèszből. Olyan règ hívott már így. Megint elgyengültem, majdnem a földre zuhantam, de elkapott. Szorosan fogott ès magához vont. Elsírtam magam. Nem mondott semmit, ès nem is kèrdezett, hagyta, hogy kisírjam magam. Elfogytak a könnyeim, de az a rossz èrzès ugyanúgy megmaradt. Csak ültünk a földön, mèg mindig karjaiba zárt, ès simogatta a hátamat nyugtatás gyanánt. Ez nèmikèpp segített, de ettől mèg nem felejtettem el semmit. Pedig az lett volna a legjobb. Egy agyrázkódást is kèpes lettem volna elviselni, ha az kitörli a fejemből.
- Anya èn...èn...èn fèlek. - szipogtam.
- Mitől fèlsz drágám? Tudod, hogy mindig itt vagyok, csak szólsz ès rögtön jövök. Az èletem árán is megvèdelek. - mondta a szemembe nèzve.
- Tudom csak...te se lehetsz ott mindenhol. Nagy ez a ház arra, hogy mindent meghallj benne.
- Törtènt valami? - kèrdezte gyanakodva.
Legszívesebben rávágtam volna, hogy igen de mèg mennyire, de nem akartam ezzel terhelni.
- Nem..dehogy. - mondtam kicsit akadozva.
Látszott rajta, hogy nem hiszi el.
- Nekem bármit elmondhatsz.
- Tudom anya, de nem volt semmi. - borzasztó èrzès volt hazudni neki.
- Hát jó, legyen. Tudod hol találsz, ha esetleg mègis beszèlni akarsz. Jobb már? Vagy maradjak mèg?
- Nem kell ma dolgozni menned? - kèrdeztem meglepetten.
Elmosolyodott.
- Egy napot igazán kibírnak nèlkülem.
- Nem, nem maradhatsz itthon csak azèrt, mert a lányodra rájött a sírógörcs. Ezt nem. Megleszek ne aggódj, nyugodtan menj a munkába.
- Ne butáskodj. Ha kirugnának is itthonmaradnèk. Sokkal fontosabb, hogy neked most szüksèged van valakire, aki itt marad amíg tart a "sírógörcsöd". Aki melletted van, ès nem hagyja, hogy egyedül lègy. Most azonnal fel is hívom a főnököt, hogy ma nem megyek. - mondta teljes komolysággal.
Már majdnem el is indult de visszahúztam.
- Ne, anya várj! Tènyleg megleszek. Visszamegyek a szobámba, ès azt hiszem, alszom mèg kicsit, aztán meg már Jess is fennt lesz. Nem leszek magam.
- Biztos? - kèrdezte aggódó tekintettel.
- Persze, nagylány vagyok már, nem 5èves. - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Rendben, de bármi baj van hívj. Okès? - egyezett bele.
- Mindenkèpp, ès most siess nehogy elkèss.
Nyomott egy puszit a fejemre, majd elköszönt ès kiment. Èn meg ottmaradtam a konyhapadlón. Elèg szerencsètlen látványt nyújthattam. Csak ültem, ès ültem, egyszer azonban lèpteket hallottam. Mi van ha megint ő az? A szívem majd kiugrott a helyèből. Alig bírtam talpra kènyszeríteni magam. A konyhapultba támaszkodva sikerült eljutnom a szekrènyig, ès kivettem egy serpenyőt, majd az ajtóhoz osontam. Vártam, hogy bejöjjön ès nem is telt bele sok idő. Felvoltam mindenre kèszülve. Az edènyt a fejem fölè emeltem csapásra kèszen. Nem nèztem, hogy ki, vagy mi az, csak ütöttem a serpenyővel ahogy tudtam.
- Aúú, mi a franc ütött belèd? Hagyd abba! Liz nyugodj már le èn vagyok!!! - mondta.
Ledermedtem. Nem apa volt de fèrfi hang, aztán mikor jobban megnèztem, ki is az áldozatom... Oh, hogy èn mekkora egy idióta barom vagyok!!

Köszönet kis buzdítással!!

Azta, hát ti aztán nem vagytok semmik! Az oldalmegjelenítések száma már meghaladja a 200-at is!!! Nem is tudom mit mondhatnék, nagyon hálásak vagyunk és köszönjük! Szupik vagytok!! Bár őszintén szólva az egy kicsit mégis letör, hogy a komik és szavazatok nem érkeznek. Pedig az is fontos lenne. Az oldalmegjelenítés is eszméletlen jó, de ha nem komiztok, honnan tudjuk, hogy hány embert érdekel?! Meg hogy egyáltalán érdekel-e valakit? Ha nem mondjátok, nem tudjuk hol hibázunk! Úgyhogy ha lehet, akkor most erre is szakítsatok egy kis időt! Tényleg NAGYON sokat jelentene!!! Ha már most megtetszett, amit viszont megértek, hogy még nem, mert csak az első rész van fenn, meg a tartalom, de ez nem a kommenteket befolyásolja!! hanem azt, hogy feliratkozz rendszeres olvasónak. Azonban ha te már most jónak találod a blogot, és érdekel a történet, akkor ezen se hezitálj, tedd meg!

*reménykedik*

(*........*= hangulat)

Puszi: L.

1.Fejezet: Rémálomból kezes bárány

Sziasztok!!! Itt is volna az első rész/fejezet kinek hogy tetszik. Amint a bemutatkozásban is írtam, de azért itt is leírom. Szóval aki/akik a webnodeon olvastak, azok is nyugodtan fogjanak hozzá újból az első részhez, mert átírtuk/tam! Remélem elnyeri a tetszéseteket. Ha èrdekel, akkor iratkozz fel rendszeres olvasónak, és mindenképp írj komit mert tényleg sokat számít. Akik ugyanilyen bloggerek, azok tudják, hogy menyire fontos, akik meg nem, azoknak meg most mondom, hogy tényleg baromi fontos. Ne kíméljetek bírjuk a kritikákat is (legalábbis én ;) ). Amennyiben persze építő jellegűek. De attól viszont meg ne kíméljetek, mert különben nem tudom/juk, hogy min kéne változtatni ahhoz, hogy jó legyen. Tehát a komikat seregetűl várom/juk. Ne fogjátok vissza magatokat. Na és ha remélhetőleg ez most mindenkinek beleégett a tudatába, akkor nem húzom tovább az időt. Jó olvasást!!

Puszi: K.L.

Rémálomból kezes bárány

- Hè Vöröske, mintha egy ősz hajszálat láttam volna a hajadba.- ès ezzel szèpen rám öntötte a ketchupot.

Megint. Hát igen, ő volna Josh Lewis. Az èn rèmálmom. Imád másokat szívatni ès megalázni, de valamièrt engem különösen nagyon kedvel ilyen tèren. Nem èrtem mièrt pont engem szemelt ki, nem tettem az èg világon semmit. Asszem. De most úgy őszintèn, alapból nem vagyok a suli ásza ès erre mèg ő is rátesz egy lapáttal, minden áldott nap. Ráadásul a módszere is mindig ugyan az. "Vörös hajra piros ketchup". Hát király mottó mit ne mondjak. De csak ha mondogatná, de nem, neki cselekednie is kell, mert azt muszáj persze. Így van az, hogy minden nap az ebèdszünetben, elsüt valami ócska poènt a hajammal kapcsolatban, ès rányomja a ketchupot. Mert, hogy őt idèzzem "mit vagy úgy felakadva, hisz vörös a hajad meg se látszik rajta" na persze. Nagy "mákomra", mivel ez a nyári szünet előtti utsó nap, így volt olyan kedves, ès bepótolta a nyári szünetben elmaradandó kínzásomat azzal, hogy most az egèsz flakont rám öntötte. Igazán szuperül befedte az egèsz hajamat, ès mire ezt èn kimosom belőle! Ah, legalább a ruhám nem szenvedett kárt.

Liza ruhája

Egyszerűen nem tudom elkèpzelni mièrt bököm ennyire a csőrèt. Persze a többiek csak röhögtek az egèszen. Ők el se tudják kèpzelni ez milyen szar nekem. Ja tènyleg, honnan is tudnák, rajtam kívül 1-2 lány az akinek vörös a haja de őket bezzeg bèkèn hagyják. Ezèrt egy hirtelen, ès beteg ötlettől vezèrelve egyszerűen beleturtam a hajamba, ès beletöröltem a kezem Josh pólójába. Nem tudom mi ütött belèm, de ahogy láttam, ez a cselekedetem mindenkit meglepett. Mindenki tudja rólam, hogy èn inkább az a fajta lány vagyok, aki kerüli a bajt, ès csöndben eltűr minden megaláztatást. Bezzeg Jess, ő már sokkal bátrabb, ès a szája is jóval nagyobb, de így szeretem. Jess, vagyis Jessica May az èn legjobb barátnőm. Vele, ès az anyukámmal èlek együtt. Mindig megvèd, ès segít, ès próbál megoldást találni minden bajomra. Nèha elgondolkozom, hogy vajon èn mit adok neki? Csak a baj van velem, mègis mindig mellettem állt/áll. Na igen, ez egy olyan dolog, amit nagyon nem fogok soha megèrteni. De mindegy is, az a lènyeg, hogy mindig számíthatok rá ès itt van nekem. Bár az utóbbi most pont nem volt igaz. Szegèny csúnyán megfázott, így az utolsó 4 napot otthon töltötte az ágyában, ès gyógyulgatott. Emiatt most egyedül kellett szembenèznem Joshal. Ami valljuk be, nem is ment olyan rosszul. Amint beletöröltem a ketchupot, fakèpnèl hagytam, ès siettem a mosdóba megmosni a hajamat. Nos, így se festettem túl fènyesen, de nem baj, már hozzászoktam ehhez a látványhoz.

 A többi óra hamar eltelt. Már tegnap alig tanultunk valamit, de most, mèg annyit se. A szünetek is gyorsan teltek, ès mèg a fizika tanár is megkímèlt minket, ès már jelzőcsengőnèl elengedett. Egyszerre indult meg 28 gyerek az ajtó irányába, majd ki a kapun, ahol már a szabadság tárt karokkal várta őket. Ezzel kezdetèt vette a nagybetűs NYÁRI SZÜNET. Minden diák várva várt napja. Bár, mikor 28-an egyszerre indulnak meg, ráadásul egy helyre, akkor nem èppen èletbiztosítás ott lenni. Persze velem, mint mindig most is kellett valami szerencsètlensègnek törtènnie, ugyanis valamelyik pihent agyú nekem jött, ami következtèben kèt dolog törtènt, az egyik, hogy baromira fájni kezdett a karom, ès a másik pedig, hogy a táskám a földre esett, ès kiestek belőle a papírok, amiket behoztam, hátha írnánk valamit. Szidkozódtam egy sort, ès elkezdtem gyorsan összeszedni a cuccom, mert már így is csomóan rátapostak. Aztán egyszer csak valaki lehajolt mellèm segíteni. Hát őszintèn szólva mikor felnèztem, nem hittem a szememnek. Nem akárki segített, hanem Josh. Köpni nyelni nem tudtam, egyszerűen lefagytam, nem èrtettem mièrt segít nekem, folyton piszkál, meg beszól. Mi törtènt vele??? Egyszerre segítőkèsz kezes báránnyá vált? Na nem, az tuti nem, biztos van valami hátsó szándèka. De nem, a kezembe nyomta a papírjaim, majd rámnèzett, ès mintha várt volna valamire. Először nem esett le mire vár, aztán...jajj de hülye vagyok.
- Öm..köszönöm.- böktem ki.
- Nincsmit Vörös.- elmosolyodott, majd felállt ès elment.

Huh...hát ez nagyon zavaros. Mi ütött belè? El nem tudom kèpzelni, mi lehetett ez, ráadásul az a mosoly is... Így mèg sose mosolygott rám. Nem tetszik ez nekem. Valamit tervez, ez biztos. Egèsz hazafele úton ezen agyaltam. Nem tudtam kiverni a fejemből. Fèltem, hogy vajon mit talált ki. Ahogy hazaèrtem, Yoyo, a kutyánk máris rám vetette magát. Alig bírtam lehámozni magamról. Nagyon aranyos meg minden, de most nem voltam abban az állapotban, hogy játsszak vele.

 

Yoyo

 Bementem, levettem a cipőm, ès felmentem a szobámba. Legnagyobb meglepetèsemre azonban legjobb barátnőm èpp az ágyamon feküdt.
- Hát te meg mit csinálsz?- kèrdeztem mosolyogva.
- Oh, hogy már itthon is vagy, milyen volt az utsó nap?- kèrdezte egy nagy vigyorral az arcán.

 Lehet nem kellett volna, mert ezzel eszembe jutatta a nap törtènèseit, ès egyből lefagyott a mosoly az arcomról.
 - Igazán klassz.- mondtam egy hatalmas műmosoly kísèretèben, amiből barátnőm már rögtön levette, hogy itt bizony problèma van.
 - Mi a baj? Már ahogy belèptèl láttam, hogy van valami, csak utána meg elmosolyodtál, ès gondoltam, csak rosszul láttam, vagy nem komoly. De ezek szerint nagyon is az.
- Semmi tènyleg.- próbáltam magamra erőltetni egy igazinak tűnő mosolyt, de nem nagyon ment.
 - Jah, na persze az látszik, szóval? Megint Josh?
 - Bingó, eltaláltad a lottó ötöst.- huppantam le az ágyra Jess mellè.
- Jajj Liz, ne is törődj vele, tiszta tapló a srác. Egy született bunkó. – próbált vigasztalni.
- Nem is tudom, ma elèg fura volt.
- Ezt hogy èrted?
- Hát először rámnyomja a ketchupot, aztán meg segít felszedni a földről a papírjaim.
- Hogy mi? Na várjunk, ezt nem egèszen èrtem, mi van a papírokkal, hogy kerültek a földre ès, na jó, tudod mit, inkább mesèld el az egèszet.
 - Huh, okès na tehát ott kezdődött.....- ès szèpen elmondtam neki az elejètől a vègèig, mi is törtènt ma velem.

 A vègèn tátva maradt a szája. Nem csodálkozom, ha azt mondják nekem tegnap, hogy Josh Lewis a földön fog tèrdepelni, ès segít nekem összeszedni a cuccom, èn se hittem volna el, sőt, jól a képébe röhögtem volna annak aki mondta. Beletelt nèhány percbe, mire barátnőm visszatèrt a valóvilágba, ès kèpes volt becsukni a száját, majd újra kinyitni, csak most èpp hang is jött ki rajta.
- Hát ez, nem semmi. Te komolyan beletörölted a pólójába a ketchupot, ès ő ezek után komolyan segített neked???? Mindened megvan? Nem vett el valamit, vagy esetleg rakott bele a táskádba?
- Jesszus Jess ne csináld már engem is megijesztesz.- nevettem fel kínomban.
 - Èn ezt most halál komolyan mondtam.- komorodott el az arca, amivel elèggè megrèmített.

Tènyleg kèpes lenne ilyesmire? Nem tudom, de rögtön odarohantam a táskámhoz ès kiborítottam belőle mindent. Semmi se hiányzott ès plusz dolgot se találtam, hála az ègnek.
- Huh, a táskámmal nem csinált semmit.
- Akkor nem tudom, az is lehet, hogy èpp az èvenkènti egyperces segítőkèsz kedves ène most bukkant fel.- nevette el magát.

Ezen èn is elmosolyodtam. Hah, Josh meg a kedvessèg, kèt nagyon külön dolog.
- Na ès tènyleg, ahogy látom már kutya bajod.- mondtam vigyorogva.
- Hát igen, használt a sok pihenès. De most valahogy megint fáradt lettem, megyek is vissza a szobámba.- ásított egy hatalmasat.

Piszkosul jó színèsznő válna belőle. Simán elhiteti az emberrel, hogy ő milyen rosszul van, miközbe nincs is semmi baja. Bár igaz, hogy kedden mèg tènyleg nagyon szarul volt, ès látszott is rajta, hogy ez nem színjátèk, de ma már simán jöhetett volna suliba. Na mindegy. Kiment a szobámból, ès vègre elterülhettem az ágyamon. Teljesen kimerültem, csak volt egy bökkenő, a hasam közbeszólt. Hulla fáradtan nulla energiával lesètáltam a földszintre, majd onnan be a konyhába, ahol már várt egy tál, rajta fincsi lekváros kenyèr, ès mellette gyümölcslè. Meglepett, de ahogy láttam, kèt tál volt, az egyiken pedig már csak morzsák voltak, ès az innivaló is csak fèlig volt a pohárba. Aztán felbukkant legjobb barátnőm mosollyal az arcán.
- Gondoltam, hogy megèhezel, így neked is kèszítettem.- mondta kedvesen.

Mondjuk ez általában így szokott lenni. Mindig ő az, aki korábban kel, ès akinek több energiája van arra, hogy esetleg ilyennel foglalkozzon, ès ilyenkor mindig rám is gondol. Szóval általában megúszom a kajacsinálást ès a mosogatást is. Nagyjából ugyan mindent a mosogatógèpbe teszünk, de ami nem fèr bele, vagy olyan, azt el kell mosogatni ès szerencsèmre Jess ezeket is mind átválalja. Ez is egy ok amièrt nagyon imádni tudom. Bár azèrt sajnálom is szegènyt. A szülei miatt. Egy oviba jártunk, ès rögtön összebarátkoztunk. Nèha voltak rosszabb időszakai a barátságunknak, de vègül csak megoldottuk. Anya is jóba lett a szüleivel, ès csináltak ilyen összejöveteleket. Majd egyszer csak megkèrdeztèk, hogy anya tudna-e vigyázni Jessre, míg ők elmennek valami üzleti tárgyalásra, ès persze anya igent mondott. Már annyiszor volt nálunk, szinte a sajátjának tekintette. Csakhogy másnap jött a hír, hogy a gèp amivel utaztak lezuhant, ès nem èltèk túl a zuhanást. Jess mèg csak 6 èves volt ekkor. A nagyszülei már règ meghaltak, a többi rokon pedig nem válalta a gyámságot, így majdnem árvaházba került, de ekkor anya csekèly esèlyel de megpróbálta. Bement a gyámsághoz ès megkèrte őket, hogy hadd legyen ő a gyámja. Elmondta, hogy nagyon jó barátságban volt a szüleivel, ès már a saját gyerekekènt tekint Jessre, ès megszakadna a szíve, ha árvaházba kerülne. Így törtènt az, hogy hozzánk költözött, ès azóta is együtt èl velünk legjobb barátnőm. Ezèrt nagyon hálás nekünk, ès emiatt van az, hogy szinte minden munkát magára vállal ès elvègez. Mert amilyen nagyszájú ès megközelíthetetlen tud lenni, pont olyan èrzèkeny ès törèkeny valójában. Csak ezt az oldalát kevesebbszer mutatja, ès akkor is csak azoknak, akikben feltètel nèlkül megbízik. Na igen, neki mi jelentjük a családot, ès tudom, vagyis remèlem, hogy azzal is tisztában van, hogy semmi szüksèg megcsinálnia ezeket a dolgokat. Akkor is maradhat, ès mèg akkor is szeretjük, ha esetleg konyhakèseket dobál a falba, vagy felszakítja a kanapèt, vagy bármi. Ő is családtag, ès az is marad, mindörökre. Az èn nem vèrszerinti, de nővèrem. Na igen, ugyanis ő márciusi, én meg novemberi. További elmèlkedésemet azonban barátnőm nem hagyta, ès elèg furi fejjel bámult rám. Mint aki fèl vagy nem is tudom.
 - Hahó Liz, itt vagy? Minden okès?- kèrdezte ijedten.
 - Hm, tessèk? Ja igen persze, mièrt?- csodálkoztam.
- Hát mert èpp beszèltem hozzád, de semmi válasz ès elèg èrdekes fejet vágtál.
- Csak belefeledkeztem a gondolataimba, bocsi.
- Mèg mindig Jo...- nem tudta befejezni, mivel a nappaliból felcsendült egy hang.
- Sziasztok lányok, megjöttem.- hallotuk meg anyát, majd nemsokára ő maga is betoppant.
- Szia anyu!- köszöntem.
 - Szia Tessa! Hogy ment a munka?- mondta Jess.
- Hello, jól, köszi Jess. Már jobban vagy? Hogy èrzed magad?- kèrdezte.
- Köszönöm, most már sokkal jobban vagyok.- mosolygott barátnőm.
- Ennek örülök.- mosolyodott el ő is. - Ès neked hogy ment a suli? Milyen volt az utolsó nap- nèzett rám.
Azelőtt mindig hozzátett valamit, mondjuk, hogy kicsim vagy drágám, de amióta Jess is itt èl ez a szólongatás feledèsbe merült. Amit mellesleg teljesen megèrtek. Anya pont úgy szereti őt is, mint engem, csak mivel nem vèrszerinti gyereke, ès Jess is azèrt tart egy kisebb távolságot, így neki ezt nem mondja, viszont azt sem akarja, hogy ettől azt èrezze, hogy ő talán nem fontos neki, ezèrt egyszer csak nem mondta többet.
- Szuper volt, pláne az a rèsze mikor vègre hazajöhettem.- próbáltam egy valósnak tűnő mosolyt elővarázsolni, de csak egy idètlen vigyor lett belőle.
Ahogy láttam nagyon nem vette èszre, elèg fáradtnak tűnt, bár próbálta nem kimutatni. Felment, addig mi Jessel, hogy kicsit segítsünk neki, kèszítettünk vacsit, ès vártuk, hogy lejöjjön. 5 percbe sem tellett, és újra feltűnt a látóhatáron. Ahogy belépett, kicsit le is döbbent.
- Jajj de drágák vagytok, nem kellett volna.- mondta, de lehetett látni rajta, hogy örült neki.
- Ne butáskodj, ez alap anyu.
- Ez csak termèszetes Tessa, megèrdemled.- mondtuk egyszerre legjobb barátnőmmel, amin össze is mosolyogtunk.
Vègignèztük, ahogy megeszi a falatokat, majd mindenki ment a saját szobájába. Pontosítva anya lent maradt a nappaliba, ès mèg dolgozott valamit. Szereti a munkáját, de nèha elege van belőle. Na igen, èn meg fent elővettem a laptopom, ès megnèztem, mi hír van a neten. Hát nem törtènt túl sok minden, mindenki olyan posztokat rakott ki, hogy vègre itt a nyár, meghogy vigyázz nyári szünet mert jövünk. Megnèztem mèg pár oldalt, aztán valaki kopogott az ajtón, a következő pillanatba pedig már be is kukucskált rajta legjobb barátnőm.
 - Nem nèzünk meg valami filmet?- kèrdezte kíváncsian.
- Felőlem okès.- mondtam, így Jess nekifogott keresgèlni a dvd-k között, èn meg addig csináltam popcornt.
Annyira mázlista voltam, hogy sikersen oda is ègettem, de szerencsèmre volt otthon ropi, meg rágcsa, így nem maradtunk kaja nèlkül. Mondjuk Jesst sikeresen megleptem, mert 1, ő nem tudta, hogy van itthon, amit amúgy addig èn se tudtam, ès 2, mert ilyenkor mindig popcornozunk.
 - Csak nem leugrottál a kisbolta?- kèrdezte nevetve.
 - A popcornt sikerült odaègetnem, így ez maradt.- mondtam mosolyogva.
- Belőled aztán nagy szakácsnő lesz.- röhögte el magát.
- Jajj fogd be inkább.- vettem a kezembe egy párnát ès hozzávágtam.
Váratlanul èrte dobásom, de nem hagyta annyiban, ellentámadásba kezdett, így a filmnèzèssel induló estèből, párnacsata est lett. Mindketten fogtuk a hasunkat a sok nevetèstől. Hót kóc lett a hajunk, de egyikünket sem èrdekelte túlzottan. Egymás mellett feküdtünk az ágyon, kapkodtuk kicsit a levegőt, aztán Jess felállt, de mielőtt kiment volna mèg rámdobott egy párnát, majd gyorsan kirohant ès behajtotta az ajtót. A kis genya, gondoltam magamban, aztán bedugta vigyorgó fejèt.
 - Jó èjt Liz!- mondta, ès vègleg kiment a szobámból.
Kicsit mèg feküdtem, aztán erőt vettem magamon, ès elmentem fürödni. Elèg meleg volt pedig mèg alig kezdődött el a nyár. A hidegvíz jól esett a testemnek, kicsit lehűtött. Fogatmostam, aztán átmentem Jesshez, elköszönni, ezután a saját szobámat vettem cèlba. Beletelt egy kis időbe mire kigubancoltam a hajamat, de vègül ha fájdalmasan is, de sikerült. Nem èreztem magam különösebben fáradtnak, de amint a fejem a párnához èrt, elaludtam. Furcsa álmom volt aznap. Egy másik suliban találtam magam. Teljesen idegen volt az egész. Még a diákokat se ismertem. Egy csapat srác közelített felèm, ès ami teljesen meglepett, hogy Jess is ott sètált mellettük. Látszólag ismerte őket, mert mosolyogva beszèlgettek. Amikor elèrtek hozzám, mindenki köszönt. Mintha csak száz ève ismernènk egymást. Az egyik srác mèg meg is ölelt. Ezt vègkèpp nem èrtettem. Nem is ismerem mègis ölelget. Bár az igaz, hogy túlzottan nem bántam. Annyira helyes volt, azok a kèk szemek, ès az a szőke haj. Tökèletes pasi annyi szent, azonban egy belső hang azt súgta, hogy nem bízhatok meg benne. Nem tudom honnan jött, egyszerűen csak azt mondogatta, hogy nem az akinek mondja magát, ne hidd el minden szavát... VIGYÁZZ...nem bírtam tovább felriadtam.
- Huh, ez csak egy álom volt. - próbáltam magam nyugtatni.
 Kèptelen lettem volna visszaaludni, az óra viszont csak 7:03-at mutatott. Király, most mèg Jesst is tuti megelőztem kelésben. Amilyen halkan csak tudtam lementem a konyhába, és csináltam magamnak reggelit. Pontosítva ezt terveztem, csakhogy valami egészen más fogadott, mint amire számítottam.

Lizáék háza

Liza szobája

Jess szobája