11.Fejezet: Sötét múlt (1)

Hello emberek!! Nagyon sajnáljuk a kèsèst. Remèljük a rèsz hossza, ès cselekmènyáradata kárpótolni fog. Bár a fejezetet kettészedtük, tehát lesz folytatása. Kommentet írni még mindig ér! ;) Jó olvasást! :)

Puszi: K.L.

Sötét múlt… (1.rész)

*Niall szemszöge*(4 évvel korábban)
London sötét sikátoraiban bolyongtam. Legszívesebben feladtam volna az egészet, de nem, akkor is végig csinálom. Most már nem hagyhatom annyiban. Minden 17 évesnél eljön az az időszak, mikor menni akar, csakhogy én el is mentem. Otthagytam csapot papot, nem érdekelt semmi. A szabadságért odadobtam a tökéletes életet. A meleg szobám, kényelmes selyem takaróm....Nem, nem szabad hogy engedjek a csábításnak. Így döntöttem, ezt választottam. A családom megpróbált lebeszélni, de hajthatatlan voltam. Szerettem őket. Még mindig nagyon szeretem, de hiányzott valami. A nagybetűs èlet. Bár most hogy így megkaptam valahogy már nem vonz túlzottan. Talán a szüleim joggal féltettek és marasztaltak. Kár hogy erre csak most jövök rá.
- Hé öregem, mi ez a komor tekintet! Elhagyott a csajod? Ha akarod szerzünk másikat.- ahogy bámultam a vak sötétbe magam elé, egyszer csak kirajzolódott egy alak. Fiatal srác, olyasmi mint én. Kajánul, szinte ördögien vigyorgott.- A nevem Jack. Téged hogy szólítsalak?- nyújtotta a kezét.
- Niall.
- Értem. És hogy kerültél ide Niall, kitagadtak? Bár amilyen jó kisfiúnak tűnsz ezt kizárnám. Talán hiányzott a szabadság?- kérdezte.
- Második.
- Nem vagy túl bőbeszédű haver.
- A társaságtól függ.- mondtam keményen. Játszadozik velem és az ilyet baromira nem csípem. Meg akartam kerülni hogy elmehessek, de nem engedett.
- Jó-jó vágom. Nem kedvelsz, de még csak nem is ismersz. Honnan veszed hogy olyan vészes vagyok, mint amilyennek most így látásból gondolsz? Értem én hogy otthon azt tanítják "idegenekkel nem beszélünk", de most itt vagy a nagyvilágban, teljesen egyedül. Tudod ez a tanítás most nem sokat segít rajtad.-mondta mintha ő már olyan profi lenne ebben és mindent tudna.
- Na ne mond. És én még azt hittem a szobámban mászkálok. Öcsém kösz a felvilágosítást. Nyugodtan hagyhatsz is most már, elvégezted a feladatot.- bunkóztam. Tényleg nem volt túl szimpi. Túlságosan nyomul és az ilyen emberek mindig akarnak valamit.
- Még mindig nem gondoltad meg magad? Pedig tudnék segíteni. Szállás kell? Vagy kaja esetleg pia? Drog vagy egy slukk?- kezdte sorolni a világon elképzelhető összes dolgot. Szinte könyörögve próbálta rám tukmálni magát. Kíváncsi lennék hova tűnt az elején oly magabiztos kisugárzása, no meg hogy miért?
- Ne magadból indulj ki! Menj, zaklass mást a dolgaiddal, nekem az égvilágon nem kell semmi, pláne tőled.- mondtam ellentmondást nem tűrően. Félretoltam és elsétáltam. Vagyis elsétáltam volna, ám a sikátor kijárata előtt két marcona megragadott. Hiába kapálóztam, ütöttem, rúgtam, még haraptam is. Semmi esélyem nem volt. Az egyik kiütött és elsötétült minden.
.....
Ahogy próbáltam kinyitni a szemem meglepődve tapasztaltam, hogy nem látok semmit. Azt hittem megvakultam. A szívbaj jött rám. Ahogy mocorogtam éreztem hogy a csuklóm hideg fém rabja, melyet az ágyhoz bilincseltek. Rohadt jó. Hirtelen belenyílalott a fejembe egy iszonyat hasító fájdalom. Azt hittem szétrobban. Hallottam ahogy valaki kinyit egy ajtót. Hosszú séta után hozzám nyitott be. Végigkövettem ahogy közelít majd éreztem ahogy besüpped az ágy. Levegőt is alig mertem venni.
- Na mi a helyzet haver? Biztos nem kell segítség?- mondta egy piszkosul ismerős hang. Éreztem a mérhetetlen gúnyt minden egyes szavában. Levette a fejemről ami nem engedett látnom és végre megbizonyosodhattam róla. Pontosan az a srác volt a sikátorból. Arcán gonosz vigyorral. Milyen mázli hogy visszanyerte a magabiztosságát. Csak az a ciki hogy ehhez meg kellett kötöznie. Kész szánalom.
- Mi a szart akarsz?- kérdeztem dühösen.
- Ugyan már, minek ez az ellenségeskedés? Miért nem vagy kicsit nyitottabb?- vigyora mosollyá lágyult de még mindig irtóztam tőle.
- Csak azt ne mond hogy ezt most komolyan kérdezted, mert baromira fáj a bordám és nem szívesen röhögnék.
- Így elbántak veled? Na de mégis ki tehette? Ez borzasztó.- próbált meglepettséget tettetni, de a mosolya továbbra sem hervadt le. Ennél pocsékabb színjátszást életemben nem láttam.
- Tudod, csak szánni tudlak hogy a gorilláiddal végezteted a piszkos munkát, mert fizikai erő hiányában szenvedsz.- olyan lenézően mértem végig ahogy csak tellett. Hiába tornyosult felém.
- Nagyon vigyázz! Túlfeszítesz egy bizonyos húrt! Csak magadnak okozol vele kárt. Lehet nem vagyok izomagy, de van hatalmam és eszem is.- fenyegetett meg. Huh hát most aztán nagyon összecsináltam magam. Ja várjunk mégsem.
- Ha lenne eszed nem raboltatsz el.
- Nagyon tévedsz. Kölcsönösen jó lesz mindkettőnknek. Majd meglátod.- ezzel befejezte és felállt.
- Meddig tervezel itt tartani?- érdeklődtem.
- Észre se veszed majd az idő múlását.- vetette oda a válla fölött nevetve és kisétált.
......
2 évvel az elrablás után
Újabb kliens, újabb megbízás. Ez megy már évek óta. Mióta bekerültem ide végig a szökés járt az agyamban, ám arra sose gondoltam mi lesz utána. Bujkálok míg újra rám nem találnak? Vagy lehetséges hogy nem is bajlódnak a keresésemmel? Talán hagynak élni a magam útját, hisz sokkal könnyebb ha valaki mást csábítanak el, minthogy utánam koslatnak vaktába. Csakhogy Jacknek igaza volt. A megegyezés kölcsönösen jó mindkettőnknek. Ugyan mit tudnék csinálni ha kikerülök a nagyvilágba? Teljesen egyedül lennék és mindig rettegnék nehogy rám találjanak. Valóban jobb lenne mint most? Őszintén kétlem. Így van szállásom, éheznem se kell és még társaság is akad. Lehet nem egy kiváltságos helyzet, de legalább van otthonom. Ahova visszajöhetek és nem utolsó sorban rettegnem se kell. Nem akárkik vittek magukkal. London egyik igen veszedelmes bandájának egyike közé tartozom. Elég sokan tartanak tőlünk. Nemcsak átlag emberek, a többi konkurens banda is. Mindenkinek ki van osztva a feladata. Viszonylag hamar meg lehet állapítani ki miben a legjobb. Ez velem sem volt másképp. Az eszem és a hétköznapiságom lett a fegyverem. Fondorlatos ügyességgel elég gyorsan be tudok épülni és kiszedni mindenkiből a számomra fontos információt. Ez az ész részhez áll közelebb, ám nálam két típus is testhezállónak bizonyult. A másik része a megfigyelésből áll. Egy átlagos srác képe, akire ha ránéz az ember, teljesen közömbösnek tűnik. De remélem senkinek sem kell mondanom, hogy a látszat néha csal. Követni, figyelni, szemmel tartani valakit gyerekjáték. Nem mondom, az elején kissé húzós volt, de mostanra ösztönszerűen bennem van.

 Pillanatnyilag is be van osztva az időm. Ez a feladat mégis más most mint a többi. Eddig kívülálló átlag embereken hajtottam végre a tudásom, de most egy másik banda a cél. Nem is akármelyik. Egyedül ők azok akik komolyabb gondokat okozhatnak nekünk. Nagy valószínűséggel az előzőek után úgy gondoljátok ez gyerekjáték lesz számomra, se perc alatt megoldom, én valahogy mégsem így érzek. Van valami ebben a feladatban ami megrémít. Nagyon rossz előérzetem van és félek beigazolódnak a rémálmaim.

10.Fejezet: Skacok segítség!

Hali mindenki! Meg is jött a 10.fejezet! A hossza elismerem nem valami terjedelmes, de ez remélem senkit nem tántorít el mellőlünk. Ez most egy kisebb bevezető a következő részhez, ami higgyétek el, sok mindent elárul majd és természetesen izgalmak tömkelege lesz fellelhető benne. Előbb viszont kell egy kis körítés, hogy meg lehessen indítani az igazi cselekményszálat. Jó olvasást!! ;) :*

Puszi: K.L.

Skacok segítség!

*Niall szemszöge*
Már jó pár nap eltelt azóta, hogy az a férfi, nevezetesen Mr. M., kiadta nekem azt a feladatot, hogy férkőzzek annak a bizonyos lánynak a bizalmába, aki pár napon belül ideköltözik. A múltamon sajnos nem tudok változtatni, pedig nagyon szívesen megtenném. Nem csatlakoztam volna anno a maffiához, bár nem volt választásom. Nagy szarba keveredtem és ez csak az én hibám volt. Szerencsére a családomat nem kevertem bele. Vagyis, ha nem teszem amit mondanak, nagyon is benne lettek volna. De nem hagytam hogy ők is belekeveredjenek, ahogy most se fogom engedni. Elkezdődött a nyári szünet. A srácokkal már az elejétől fogva elkezdtük tervezni az utat Olaszba. A tengerpart, a napsütés, no meg nem utolsó sorban a fürdőruhás csajszik...igazán tökéletes kikapcsolódás. Egyszóval vakáció, jó messze a szürke, borús kis hazánktól, amit mások a tökéletes Londonnak neveznek. Csak egyszer éljenek itt és megtudják a "csodáit". Nem akarom lehúzni. Szeretek itt élni. Ide köt minden, az emlékeim, rosszak jók egyben, de mindkettő hozzám tartozik és ehhez a városhoz. Sok mindent kaptam és sok mindent vesztettem itt. De semmi pénzért nem hagynám itt, legalábbis örökre soha. Az ilyen 1-2 hetes vakációk alkalmával mégis mindig elgondolkozom. Mi lenne ha ott maradnék és nem jönnèk vissza, haza. Ha jól belegondolok, simán szerezhetek ott is olyan élményeket, amik aztán már oda fognak kötni, hogy aztán hazámnak nevezhessem. De nem, mégsem. Képtelen lennék elképzelni más helyett, ahol boldogabb, komfortosabb lennék mint itt. Bárhova is sodor az ár, mindig itt leszek otthon. Itt vissza is érkeztünk a kiindulóponthoz, ami csupán annyit éreztet, hogy fölöslegesen fecsérlem ilyenekre az időm, mert úgyis ugyanoda lyukadok ki.
- Haver!- integetett előttem Lou.-Ébresztő! Na mit szólsz? Elég savanyú a képed, pedig Olaszba megyünk. Tudod, jó csajok meg minden...- mondta nevetve. Ekkor visszacsöppentem a jelenbe és rögtön elfintorodtam. A feladat. Nem mehetek. Hogy a rohadt életbe is!
- Nem megyek. - mondtam egy gúnyos mosoly kíséretében.
- Mi az hogy nem jössz? Nagyon szar poénjaid vannak mostanság!- jegyezte meg Hazz felháborodva.
- Más programom van.- mondtam kedvtelenül.
- Valóban? És mégis milyen másik program lehet jobb egy Olasz útnál?- kérdezte felhúzva szemöldökét.
- Rajtatok kívül is van életem már nem azért!- ahogy kimondtam felrohantam a szobámba mint egy tizenéves hisztis tini. Az ajtónak dőlve imádkoztam nehogy utánam jöjjenek. Nem jött be. Pár perc múlva Liam hangja hallatszott az ajtó túloldalán.
- Niall, figyelj! Nem tudom mi van most veled, de az elmúlt hetekben nagyon furán viselkedsz. Megértem ha nem akarod elmondani, szíved joga, felnőtt ember vagy, de halálra rémítesz mindannyiunkat. Minden rendben? Bármi is van most, ha beszélni szeretnél, itt vagyunk. Bármit elmondhatsz. Ezt te is nagyon jól tudod. Segítünk, de csak akkor tudunk, ha engeded.- mondta. Mintha kést döftek volna belém. Elmehetne manipulátornak vagy pszihológusnak. Mindkettő menne neki. Az ember velejéig  hatol. Az őszinteség nagy fegyver és ő mindig tud vele élni. Nagyot sóhajtottam, lehunytam a szemem. Hisz mindent tudnak rólam, a múltamat is egyedül ők ismerik, de így is képesek elfogadni.
- Igazából semmi sincs rendben, mindent elcsesztem már az elején, ha nem megyek bele még a leges legelején most nem lenne semmi. Boldogan élhetnék, nyugalomban. De miért is tettem volna, mert persze nekem kellettek az izgalmak, a kalandok, hát most aztán jól megkaptam mindent egyben.- fakadtam ki.
- Nem igazán értem, mire gondolsz, minek az elején?- kérdezte nyugodtan, hangja kissé lecsillapított.
- Előbb megtennéd, hogy felhívod a többieket is? Ez rájuk is tartozik.
- Persze. SKACOK FELJÖNNÉTEK KICSIT? GYORSAN!- ordította torka szakadtából. Nem éppen erre gondoltam, de ez is megfelel. Hamarosan heves lépészuhatag hallatszott a lépcsőről, majd egy ajtónyitódás és a szoba telezsúfolódott emberekkel.

9.Fejezet: Minden rossznak jó a vége

Hali emberek! Újból jelentkezünk. Bevallom, azért nem voltunk eddig, mert azon agyaltunk nem-e kéne abbahagyni. Kicsit elkezdtünk filózni, beleillünk-e ebbe a blogírásos körbe. Vajon van olyan jó a történetünk mit azoknak akiket mi olvasunk? Nem tudom más blogíróknak fordultak-e meg valaha ilyen gondolatok a fejében, vagy ez annak a jele hogy esetleg tényleg abba kéne hagynunk. Mindenesetre drága barátnőinknek köszönhetően(akiknek ezúton is szeretném megköszönni a lelkes bíztatást és bátorító szavakat) úgy döntöttünk nem hagyjuk abba. Nem adjuk fel az álmainkat és ha kell visszajelzések hiányában is folytatjuk amit elkezdtünk. Ez nem tudom kinek jó avagy kinek rossz hír de a lényeg hogy mostantól újból aktivizálódunk. A részeket próbáljuk minél hamarabb hozni, bár előfordulhat hogy két hét is beletelik mire nyilvánosságra kerül. Reméljük ennek ellenére kitartotok mellettünk. Valamint akik eddig olvasták a blogot reméljük még nem pártoltak el tőlünk és néha-néha benéznek még és folytatják a szorgos szemtevékenységüket! Mindenkinek jó olvasást!!

Puszi: K.L.

Minden rossznak jó a vége

*Jess szemszöge*
Este rèmálmok gyötörtek. Nem bírtam. Folyton az a srác volt előttem. A legrosszabb hogy magam sem tudom mièrt, de vonzódtam hozzá. Mintha mágneskènt húzna maga felè. Az eszem próbál jó belátásra tèríteni ès kihúzni a rózsaszín ködből, de nagyon nagy a csábítás. Lehetek e boldog ha az eszemre hallgatok, ès nem tör e össze ha a szívemnek engedek? De hisz ez csak egy álom! Úgyse találkozok vele. Mègcsak nem is lètezik. Csak a kèpzeletem szülemènye. Akkor mègis mit veszíthetek? De nem. Nekem itt van Adam! Èpp most jöttünk össze, nem járhat máris az eszem egy kèpzeletbeli srácon. Ez így nem helyes, meg nem is túl normális. Csak rá szabad koncentrálnom. Az álmokat kizárni ès a való èletre legfőkèpp az èn teniszgurumra koncentrálnom. Amikor meguntam a forgolódást felkönyököltem. Figyeltem ahogy a mellettem fekvő, most már pasim, hogy szedi egyenletesen a levegőt. Karja vèdelmezően ölelt át. Nagyon nem szerettem volna felkelteni, de nem bírtam tovább feküdni. Óvatosan próbáltam kikászalódni mellőle, de egy kéz visszarántott.
- Hova-hova szépségem?-súgta fülembe egy édes hang.
- Gondoltam megleplek egy kis ágyba reggelivel.-nyomtam egy puszit ajkaira.
Felöltöztem. Nem is néztem mégis sikerült pont egy ilyen szép kis KÉK szerelést összehoznom. Baromi jó, ha ránézek a ruhámra máris az álmom jut eszembe. Na mindegy, most már biztos nem öltözök át.

Épp készültem átlépni a küszöböt mikor....
- Hajnali 4 órakkor?- szólt utánam fura arckifejezéssel.
- Ismered a mondást: ki korán kel aranyat lel.- kacsintottam vissza.
Miután behajtottam magam után az ajtót nekidőltem a falnak. A gondolataim mèg mindig a különös srác körül keringtek. Szinte mardosott a bűntudat mikor az estère gondoltam. Adam becsületes, kedves, rendes ès minden amit csak kívánhat az ember. De ez a srác....titokzatos, pimasz de mègis van valami azokban a kristálytiszta kèk szemekben amik megbízhatóságot, biztonságèrzetet sugároznak. Túlontúl kèpzeletbeli. Na ès itt keveredtem vissza a valóèletbe. Pontosan ez az ami miatt muszáj elfelejtenem. Mert csak èn látom, az èn agyszülemènyem semmi több. Ezzel ellentètben Adam húsvèr ember. Ekkor nyílt az ajtó ès majdnem szívrohamot kaptam. Az előbb említett szemèly álmos fejjel tántorogott ki, de hirtelen megállt. Vègigmèrt ès èrtetlenül nèzett szemeimbe.
- Te nem a konyhába kèszültèl? Ha mèg fáradt vagy visszafekhetünk, nem ellenkezem.- mosolyodott el a vègère.
- Tudnál mèg aludni?- kèrdeztem a földet pásztázva.
- Nos, mèg táborba se kellett hajnali 4-kor kelnem, de ha te már fenn vagy èn minek koptassam egyedül az ágyat?- emelte fel álamat ès megcsókolt.
Lágy ès puha csók volt. Kellemes, èn mègsem tudtam ebben a pillanatban èlvezni. Túlzottan elvitt az álomvilágom ès hiába próbáltam kihúzni onnan magam egyre mèlyebbre süllyedtem. Lassankènt az is megfordult a fejemben nem-e kène dili dokihoz mennem?! Adam is èrzèkelte hogy valahol egèsz másutt járok, így elhúzódott.
- Biztos nem akarsz mèg aludni kicsit? Elèg fáradtnak tűnsz.
Huh, mèg mázli hogy azt hiszi az alvás drasztikus hiánya miatt viselkedek ilyen furán. Mondjuk lehet nem jár messze az igazságtól. Mostanában elèg keveset pihentem. Főkèpp a Lizes dolog volt az oka. Talán azèrt vannak most ilyen kèpzelgèseim meg gondolataim, mert alváshiányban szenvedek? Kèzen fogva mentünk le a konyhába ès csináltunk reggelit. Miután vègeztünk beültünk a kocsiba ès a kórház felè vettük az irányt. Egèsz úton csend honolt, de nem bántam. Most nagyon is jól esett egy kis nyugi. A nap sugarai lassan kúsztak fel az ègbolt nekik szánt helyère. Mintha mèg ők is fèlig aludnának. Èszre se vettem ès megèrkeztünk. Adam kiszállt ès ráèrősen átsètált a kocsi másik oldalára. Mikor látta hogy nem követem a pèldáját kinyitotta nekem az ajtót ès kinyújtotta a kezèt. Mintha valami híressèg szállna ki az autóból....Belecsúsztattam a kezem a kezèbe ès kiszálltam. Rám mosolygott majd nyomott egy puszit a fejem búbjára. Vègül elindultunk az ajtó irányába. Elmentünk a recepció mellett, megmásztuk a lèpcsőhegyet ès megèrkeztünk a megfelelő emeletre. Jobbra az első ajtón halkan besasszèztunk. Meglepődve tapasztaltam hogy Liz nagyon is èbren van. Mèghozzá Joshal társalgott nagy nevetèsek közepette. Ahogy megláttak rögtön elhallgattak ès vigyorogva mèrtek vègig. Ledobtam a tagyóm a mellette lèvő ágyra ès egy kaján vigyor keretèben odabattyogtam ès adtam egy puszit neki. Miközben (baromi hosszasan) ölelkeztünk rá is kèrdeztem arra ami a csőrömet bizgatta.
- Hogy-hogy fenn ès mi ez a nagy nevetgèlès? Csak nem....- kèrdeztem, közbe enyhèn megcsíptem.
Barátnőm felnevetett ès beleöklözött a kezembe.
- Hülye! Dehogyis.
- Na persze persze láttám ám amit láttam.- húztam az agyát.
Liz Joshra nèzett aztán vissza rám. Elkezdtem pimaszul fel-fel húzogatni a szemöldököm.
- Te tènyleg nem vagy 100-as.- mondta feladva majd a vállamba fúrta fejèt.
- Ugyan már, a nyilvánvalót mèg èn is látom! - az arcát fogva húzódott el.
Mikor levette a kezèt tiszta vörös volt a feje. Aha....megvagy!! Rákacsintottam. 

Már èpp folytatni akartam mikor Tessa beviharzott.
- Muszály beszèlnünk! - mondta izgatottan. Mindannyian kíváncsian vártuk a folytatást. - Fiúk lègyszíves kimennètek kicsit.- mondta a kèt srácot pásztázva.
Josh már indult is ki, azonban Adam rámpillantott. Mikor látta hogy nem teszek semmit kicsit csalódottan ő is kiment. Csöppnyi bűntudatot èreztem, de ha egyszer Tessa velünk akar csak beszèlni. Meg különben is, ha nem olyan úgyis elmondom neki. Hármasba maradtunk. Először síri csend volt majd pár perc múlva Tessa folytatta.
- Szóval arról lenne szó, hogy mikor Liz rosszul lett aznap nekem megbeszèlèsem lett volna az igazgatóval, ám ez ugye elmaradt. De ami kèsik nem múlik ès.....- kis szünetet tartott.- mit szólnátok ha azt mondanám, áthelyeztek egy több időt igènylő ám sokkal jobban fizető, magasabb pozicióba?! - mondta boldogan.
- Szupi vagy anyu!! - mondta Liz mosolyogva.
- Azta! Tessa ez fantasztikus. Megèrdemelted.- mosolyogtam èn is, majd felálltam hogy odamenjek megölelni ám feltartotta a mutatóujját.
- De ez mèg nem minden.- barátnőmmel összenèztünk majd újból Tessára.- amint Lizt kiengedik irány London!!!! Nem egy napra, nem is egy hètre, hanem egy èletre!!!!! - odaszaladt ès megölelt mindkettőnket.
Közben vègig ujjongott ès majd kicsattant az örömtől. Rèszemről èn teljesen sokkos állapotba kerültem. Mi. Megyünk. Londonba!!!!! WHAT???? Csípjen meg valaki! Ez nem lehet igaz!! Tuti hogy most álmodom. Vagy ez a kèszátverès show?!!