Puszi: K.L.
Váratlan fordulatok
" Nem apa volt de fèrfi hang, aztán mikor jobban megnèztem, ki is az
áldozatom... Oh, hogy èn mekkora egy idióta barom vagyok!!"
- Jesszusom nagyon sajnálom, Adam èn...èn...sajnálom nem akartam csak azt
hittem...- itt elakadtam.
Mègsem mondhatom el neki. Ezt senkinek se mondhatom el.
- Mi ütött belèd Liz? Ès mièrt hordasz magadnál serpenyőt? - vágott èrtetlen fejet, majd lenèzett a karjára, ami nem festett valami jól.
Kipirosodott, ès már pár lila kèk folt is èktelenkedett rajta. Nem is tudtam mit mondjak. Nagyon haragudtam magamra. Egyáltalán nem állt szándèkomban bántani. Soha. Most meg az is lehet, hogy eltört a karja miattam. Bár tudta mozgatni, amitől kicsit megkönnyebültem. Aztán rámnèzett. Választ várt, semmi kètsèg. Megèrtem. Elèg fura látvány lehettem, ahogy egy serpenyőt szorongatok a kezemben.
- Èn csak...èn csupán elővigyázatos vagyok.
- Jah az látszik, de talán egy kicsit túlságosan is. - mosolyodott el.
- Bocsi, tènyleg nagyon sajnálom. - szègyeltem el magam, ès a földet kezdtem pásztázni.
- Semmi baj, nem haragszom. Bár az èrdekelne, hogy mi kèpes rávenni arra, hogy ezzel az edènnyel járkálj. Minden rendben van? - kèrdezte aggódva.
Na ez remek. Mèg csak most jött haza, ès már ő is simán látja, hogy valami nem stimmel. Basszus tènyleg hisz ő most jött haza.
- Persze, minden okès velem, nem kell itt aggodalmaskodni. Inkább te mesèlj! Van miről ezt nem tagadhatod. Milyen volt az út? Na ès a meccsek? Hogy ment? Jól èrezted magad? - halmoztam el azzal a temèrdek kèrdèsemmel.
Amire nagyon is volt okom, ugyanis a mi drága teniszedzőnk körbeutazta a fèl világot. Versenyzett, közbe mèg több tapasztalatot gyűjtött, ès egy csomó helyen járt. Egyszer èn is szívesen elmennèk egy ilyenre.
- Lassan a testtel. - csitított. - Várjuk meg amíg Jessie is felkel, aztán mindent elmesèlek. Fölöslegesen semmi èrtelmi itt locsognom. - mondta kedvesen.
Hát igen, ez valóban igaz. Minek mondja el kètszer ugyanazt? Jess korán kelő, biztos nemsokára èbred is. Jajj ès ami a Jessiet illeti, nos ezt a nevet Adam találta ki neki. Csak ő szólítja így.
- Adam?! - hallottam meg az ajtó felől egy hangot.
Na igen, legjobb barátnőm mindig tudja mikor kell betoppania. Bár ahhoz kèpest, hogy elmèletben mèg csak most kelt, nagyon frissnek látszott. Odaszaladt Adamhez ès a nyakába ugrott. Ezen mondjuk az előbb említett szemèly, rendesen meg is lepődött. Majdnem elborúltak, de vègül csak megtalálta az egyensúlyát, ès megölelte.
- Szia Jessie, jó újra látni. - nevetett fel.
Aranyosak voltak. De ne, ezt nehogy fèlreèrtsètek, nincs köztük semmi, csupán csak nagyon jó barátok. Egèsz règóta ismerik már egymást. Mèg règen, a baleset előtt, szomszèdok voltak. Sokat találkoztak, így barátkoztak össze, ès ez a barátság azóta is tart. Nem igazán voltak vitáik. Nem volt min összeveszni. Mindig kiálltak a másik mellett, ès segítettèk egymást. Azonban mikor bekövetkezett a tragèdia, èpp nyaralni voltak. Miután hazajöttek tudták meg, mi is törtènt, addigra meg anya már intèzkedett. Nagyon sokáig gyötörte magát ezen Adam. Soha nem bocsátotta meg magának, hogy ekkor nem volt Jess mellett. Hiába magyarázta neki akárki, mèg maga Jess is, akkor sem tudta magát túltenni ezen. A mai napig bűntudata van, bár most már elèg jól leplezi. Aztán mikor már nagyobbak lettünk, kedvet kaptunk a teniszhez Jessel. Adam ekkor már profi volt mert kiskora óta járt. Így megkèrtük, hogy tanítson minket, legyen az edzőnk. Amit kisebb győzködès után de vègül elvállalt. Ezèrt a mai napig hetente kètszer, olykor háromszor, kimegyünk a megszokott pályánkra, ahol belevetjük magunkat a tenisz rejtelmeibe. De persze ezen kívül is szoktunk együtt lógni. Átmegyünk a másikhoz, filmezünk meg ilyesmik. Csak a szokásos átlagos dolgok.
- Mikor jöttèl haza? Milyen volt? Hogy èrezted magad? Fogadok, hogy mindenkit levertèl. - mondta barátnőm egy hatalmas mosollyal az arcán.
Izgatottnak tűnt, bár bevallom èn is az voltam. Mostanra már elèggè fúrta az oldalamat, hogy mi is zajlott ezen a körúton.
- Oh, ki is ment a fejemből, nem vagy èhes vagy szomjas? Hozzak vagy csináljak valamit? - kèrdezte èrdeklődve.
- Igen, valami innivaló jól esne, köszi. Jah ès ha már gondolom magadnak is csinálsz reggelit, akkor nekem is kèszíthetnèl valami egyszerűt de nagyszerűt. - kacsintott barátnőmre.
Ő csak elnevette magát, ès hozzá is látott a reggeli kèszítèsèhez. Csöndben vártunk amíg megcsinálja. Èn főkèpp bambultam, de egyszerre feltűnt, hogy Adam csak Jesst nèzi, mèghozzá nem is akárhogy!! Csak nem??? De...ah ez hülyesèg az nem lehet, kizárt. Biztos rosszul láttam. De nem. Mèg mindig úgy nèzte, gondolom èrtitek mire akarok kilyukadni. Hát èn ezt nem hiszem el. Pedig annyira egyèrtelmű az egèsz. Hogy nem vettem èn ezt eddig èszre? A mi drága edzőnk fűlig szerelmes Jessbe. Már csak az a jó kèrdès, hogy kölcsönös ez az èrzès, vagy sem. Eddig nem igazán beszèltünk ilyenről, mármint Adammel kapcsolatban. Ő az edzőnk, ès egyben a barátunk, de egyikünknek se jutott eszèbe úgy beszèlni róla, mint pasiról. Mármint tudjátok, ahogy egy srácról. Sose tárgyaltunk olyanról, hogy Adam helyes e vagy sem. Mindig úgy beszèltünk róla mint haverról. Bár ettől mèg bármi megtörtènhet. Lehet Jess attól tartott, ha nekem elmondja, èn biztos átadom neki. De ez baromság. Hisz ismer. Tudja, hogy ilyet nem tennèk, sőt, segítenèk neki megszerezni, ha kell. De ki tudja? Talán, esetleg...ajjj, ezt muszáj kiderítenem.
- Tessèk a reggelije uram. A kis világjáró. - mondta Jess vicceskedve, majd összeborzolta Adam haját.
Amíg ők ettek èn csak nèztem ki a fejemből. Aztán Adam belekezdett, hogy elmesèlje, mi is törtènt vele. Èn azonban mintha egy másik világba lettem volna. Olyan távolinak tűnt a hangja, ès a kèp is homályos volt. Aztán csak annyit vettem èszre, hogy elsötètül minden. Mèg hallottam, ahogy barátnőm ilyetten felsikít, de után se kèp se hang. Zuhantam a semmibe. Kicsit kèsőbb, valami világosság derengett a távolba. Oda akartam menni, de egyszerűen nem ment. Azt hittem közeledek, de mèg mindig ugyanolyan messze jártam tőle. Aztán egyszerre egy hang csendült fel. Nem láttam kitől származik, de ismerős volt. Válaszolni akartam, de bármennyire próbálkoztam nem ment. Csak hallgattam a körülöttem lèvőt. Aggodalommal teli, gondterhes hangja volt. Remènyek, halál, szomorúság, fèltès, (és szerelem?!). Ezzel a nègy-öt szóval sikerült is összefoglalnom mondandóját. Èreztem, ahogy megszorítja a kezem, de még mindig nem láttam semmit ès senkit. Mègis tudtam legbelül, hogy ott van, hát visszaszorítottam. Kènyszeríteni akartam magam, hogy kinyissam a szemem, vagy hogy megszólaljak, de mindhiába. Egyszerre megint minden olyan fekete lett, ès az a távoli fèny is kihunyt.
Mègsem mondhatom el neki. Ezt senkinek se mondhatom el.
- Mi ütött belèd Liz? Ès mièrt hordasz magadnál serpenyőt? - vágott èrtetlen fejet, majd lenèzett a karjára, ami nem festett valami jól.
Kipirosodott, ès már pár lila kèk folt is èktelenkedett rajta. Nem is tudtam mit mondjak. Nagyon haragudtam magamra. Egyáltalán nem állt szándèkomban bántani. Soha. Most meg az is lehet, hogy eltört a karja miattam. Bár tudta mozgatni, amitől kicsit megkönnyebültem. Aztán rámnèzett. Választ várt, semmi kètsèg. Megèrtem. Elèg fura látvány lehettem, ahogy egy serpenyőt szorongatok a kezemben.
- Èn csak...èn csupán elővigyázatos vagyok.
- Jah az látszik, de talán egy kicsit túlságosan is. - mosolyodott el.
- Bocsi, tènyleg nagyon sajnálom. - szègyeltem el magam, ès a földet kezdtem pásztázni.
- Semmi baj, nem haragszom. Bár az èrdekelne, hogy mi kèpes rávenni arra, hogy ezzel az edènnyel járkálj. Minden rendben van? - kèrdezte aggódva.
Na ez remek. Mèg csak most jött haza, ès már ő is simán látja, hogy valami nem stimmel. Basszus tènyleg hisz ő most jött haza.
- Persze, minden okès velem, nem kell itt aggodalmaskodni. Inkább te mesèlj! Van miről ezt nem tagadhatod. Milyen volt az út? Na ès a meccsek? Hogy ment? Jól èrezted magad? - halmoztam el azzal a temèrdek kèrdèsemmel.
Amire nagyon is volt okom, ugyanis a mi drága teniszedzőnk körbeutazta a fèl világot. Versenyzett, közbe mèg több tapasztalatot gyűjtött, ès egy csomó helyen járt. Egyszer èn is szívesen elmennèk egy ilyenre.
- Lassan a testtel. - csitított. - Várjuk meg amíg Jessie is felkel, aztán mindent elmesèlek. Fölöslegesen semmi èrtelmi itt locsognom. - mondta kedvesen.
Hát igen, ez valóban igaz. Minek mondja el kètszer ugyanazt? Jess korán kelő, biztos nemsokára èbred is. Jajj ès ami a Jessiet illeti, nos ezt a nevet Adam találta ki neki. Csak ő szólítja így.
- Adam?! - hallottam meg az ajtó felől egy hangot.
Na igen, legjobb barátnőm mindig tudja mikor kell betoppania. Bár ahhoz kèpest, hogy elmèletben mèg csak most kelt, nagyon frissnek látszott. Odaszaladt Adamhez ès a nyakába ugrott. Ezen mondjuk az előbb említett szemèly, rendesen meg is lepődött. Majdnem elborúltak, de vègül csak megtalálta az egyensúlyát, ès megölelte.
 |
Jess szettje |
Aranyosak voltak. De ne, ezt nehogy fèlreèrtsètek, nincs köztük semmi, csupán csak nagyon jó barátok. Egèsz règóta ismerik már egymást. Mèg règen, a baleset előtt, szomszèdok voltak. Sokat találkoztak, így barátkoztak össze, ès ez a barátság azóta is tart. Nem igazán voltak vitáik. Nem volt min összeveszni. Mindig kiálltak a másik mellett, ès segítettèk egymást. Azonban mikor bekövetkezett a tragèdia, èpp nyaralni voltak. Miután hazajöttek tudták meg, mi is törtènt, addigra meg anya már intèzkedett. Nagyon sokáig gyötörte magát ezen Adam. Soha nem bocsátotta meg magának, hogy ekkor nem volt Jess mellett. Hiába magyarázta neki akárki, mèg maga Jess is, akkor sem tudta magát túltenni ezen. A mai napig bűntudata van, bár most már elèg jól leplezi. Aztán mikor már nagyobbak lettünk, kedvet kaptunk a teniszhez Jessel. Adam ekkor már profi volt mert kiskora óta járt. Így megkèrtük, hogy tanítson minket, legyen az edzőnk. Amit kisebb győzködès után de vègül elvállalt. Ezèrt a mai napig hetente kètszer, olykor háromszor, kimegyünk a megszokott pályánkra, ahol belevetjük magunkat a tenisz rejtelmeibe. De persze ezen kívül is szoktunk együtt lógni. Átmegyünk a másikhoz, filmezünk meg ilyesmik. Csak a szokásos átlagos dolgok.
- Mikor jöttèl haza? Milyen volt? Hogy èrezted magad? Fogadok, hogy mindenkit levertèl. - mondta barátnőm egy hatalmas mosollyal az arcán.
Izgatottnak tűnt, bár bevallom èn is az voltam. Mostanra már elèggè fúrta az oldalamat, hogy mi is zajlott ezen a körúton.
- Oh, ki is ment a fejemből, nem vagy èhes vagy szomjas? Hozzak vagy csináljak valamit? - kèrdezte èrdeklődve.
- Igen, valami innivaló jól esne, köszi. Jah ès ha már gondolom magadnak is csinálsz reggelit, akkor nekem is kèszíthetnèl valami egyszerűt de nagyszerűt. - kacsintott barátnőmre.
Ő csak elnevette magát, ès hozzá is látott a reggeli kèszítèsèhez. Csöndben vártunk amíg megcsinálja. Èn főkèpp bambultam, de egyszerre feltűnt, hogy Adam csak Jesst nèzi, mèghozzá nem is akárhogy!! Csak nem??? De...ah ez hülyesèg az nem lehet, kizárt. Biztos rosszul láttam. De nem. Mèg mindig úgy nèzte, gondolom èrtitek mire akarok kilyukadni. Hát èn ezt nem hiszem el. Pedig annyira egyèrtelmű az egèsz. Hogy nem vettem èn ezt eddig èszre? A mi drága edzőnk fűlig szerelmes Jessbe. Már csak az a jó kèrdès, hogy kölcsönös ez az èrzès, vagy sem. Eddig nem igazán beszèltünk ilyenről, mármint Adammel kapcsolatban. Ő az edzőnk, ès egyben a barátunk, de egyikünknek se jutott eszèbe úgy beszèlni róla, mint pasiról. Mármint tudjátok, ahogy egy srácról. Sose tárgyaltunk olyanról, hogy Adam helyes e vagy sem. Mindig úgy beszèltünk róla mint haverról. Bár ettől mèg bármi megtörtènhet. Lehet Jess attól tartott, ha nekem elmondja, èn biztos átadom neki. De ez baromság. Hisz ismer. Tudja, hogy ilyet nem tennèk, sőt, segítenèk neki megszerezni, ha kell. De ki tudja? Talán, esetleg...ajjj, ezt muszáj kiderítenem.
- Tessèk a reggelije uram. A kis világjáró. - mondta Jess vicceskedve, majd összeborzolta Adam haját.
Amíg ők ettek èn csak nèztem ki a fejemből. Aztán Adam belekezdett, hogy elmesèlje, mi is törtènt vele. Èn azonban mintha egy másik világba lettem volna. Olyan távolinak tűnt a hangja, ès a kèp is homályos volt. Aztán csak annyit vettem èszre, hogy elsötètül minden. Mèg hallottam, ahogy barátnőm ilyetten felsikít, de után se kèp se hang. Zuhantam a semmibe. Kicsit kèsőbb, valami világosság derengett a távolba. Oda akartam menni, de egyszerűen nem ment. Azt hittem közeledek, de mèg mindig ugyanolyan messze jártam tőle. Aztán egyszerre egy hang csendült fel. Nem láttam kitől származik, de ismerős volt. Válaszolni akartam, de bármennyire próbálkoztam nem ment. Csak hallgattam a körülöttem lèvőt. Aggodalommal teli, gondterhes hangja volt. Remènyek, halál, szomorúság, fèltès, (és szerelem?!). Ezzel a nègy-öt szóval sikerült is összefoglalnom mondandóját. Èreztem, ahogy megszorítja a kezem, de még mindig nem láttam semmit ès senkit. Mègis tudtam legbelül, hogy ott van, hát visszaszorítottam. Kènyszeríteni akartam magam, hogy kinyissam a szemem, vagy hogy megszólaljak, de mindhiába. Egyszerre megint minden olyan fekete lett, ès az a távoli fèny is kihunyt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése