4.Fejezet: Mindennek vége

Sziasztok! Itt is van a 4.fejezet. Nos az meglehet, hogy nem a leghosszabb rész, azonban szerintem ezt a tartalom az izgalmak korigálják. Reméljük elnyeri a tetszéseteket! Komizzni és ne felejtsetek!!!!!!! Ha pedig nagyon megtetszett akkor rendszer olvasónak is irtakozz fel a komi és a szavazat mellett természetesen! ;)

Puszi: K.L.

Mindennek vége...

*Jess szemszöge*

Arcomról a könnycseppek patakokban folytak le egészen az államig ahonnan lecsöppent a csempével kirakott padlóra. Liz bent van a műtőben. Semmit sem tudunk még az idegek pedig pattanásig feszültek. Orvosok és nővérkék rohangálnak ki és be a műtőszobából. Adam már nagyon türelmetlen, ahogy én is. Egyszer csak egy orvos közeledett felénk. Gyorsan felpattantunk és odamentünk hozzá.
- Jó napot maguk Liza Morgen hozzátartozói?
- Igen, mi a barátai vagyunk. – válaszoltuk kórusban.
- A hölgyet sürgősen meg kellett műtenünk. Az egèsz eszmèletvesztès abból kifolyólag keletkezhetett, hogy a kisasszony egy règi traumát èlt át, melyet az idegrendszere nem tudott feldolgozni. A műtét közben sajnos leállt a szíve…- ahogy ezt a mondatot meghallottam Adam nyakába borultam, és elkezdtem zokogni. Az orvos azonban folytatta.
-….megtettünk mindent, és sikerült újraélesztenünk. Most a korteremben van, és várjuk, hogy felébredjen az altatásból. Viszont ha 5 nap múlva nem ébred fel…- itt félbeszakítottam.
- Ki ne mondja. – mondtam hisztérikusan.

- Köszönjük szépen doktor úr, és mikor lehet bemenni hozzá? – kérdezte Adam sokkal nyugodtabban mint én, bár a hangjából ki lehetett venni, hogy nagyon zaklatott.
- Akár már most is. De a hölgyet hagyni kell pihenni.
- Rendben és még egyszer köszönjük.
Elindultunk, és mikor megtaláltuk a kortermet leültünk előtte.
- Ssss….nyugodj meg Jessie nem lesz semmi baj Liza erős lány.
- Tudom de…
- Nem, nincs semmi de. Túl fogja élni! – emelte fel arcomat, hogy a szemébe nézzek.
- Túl fogja élni! – mondta a szemembe amiből a könnyek már nem folytak. Adam átölelt. Illata amit kicsi korom óta imádok bekúszott az orromba ezzel megnyugtatva.
- Adam, nem lenne baj ha én mennék be először?
- Persze hogy nem, menny csak! – mosolygott bíztatóan.
Bólintottam egyet köszönés képp és bementem, behajtva magam után az ajtót. Liz ágya mellé húztam egy széket és leültem. Megfogtam a kezét, így kezdtem el beszélni hozzá.
- Liz, te vagy a legjobb barátnőm, a húgom, a kis hugicám. Nem hagyhatsz itt. Tudom, hogy erős vagy és túl fogod élni…de..de ha nem én…én – nem bírtam tovább a könnyeim utat törtek maguknak. Aztán, mikor kicsit lenyugodtam, próbáltam erőt venni magamon.

 – Szóval tudom, hogy nemsokára felkelsz, és elfelejtjük ezt az egészet, és soha többé nem leszel beteg. De ha mégsem…van valami amit nem mondtam el neked. – vettem egy nagy levegőt, és belekezdtem. – Ugye meséltem neked, hogy Adamet már kiskorom óta ismerem, és hogy nagyon jó barátok vagyunk, csakhogy….csak az a helyzet…szóval én többet érzek iránti mint haver, mint barát. Remélem megbocsájtasz, csak tudod…féltem, nagyon sokáig még magamnak sem akartam bevallani. Remélem megértesz. – kicsit megszorítottam a kezét, majd….jesszusom….nem hittem el….pedig éreztem, tisztán éreztem ahogy visszaszorítja. Levegőt se tudtam venni. Aztán észbe kaptam és felpattanva a székről feltéptem az ajtót, de ahelyett hogy kiléptem volna rajta, az előttem hasra esett Adamet figyeltem. Csak nem hallgatózott???? Jajj csak azt ne! Nem akarom hogy tönkremenjen a barátságunk a hülye érzéseim miatt amiket ő tuti nem viszonoz. Na mindegy, most az a legfontosabb, hogy találjak egy orvost és megmondjam neki hogy Liza él!!!

*Adam szemszöge*

Most, hogy Jessie bement Lizához, kicsit gondolkodni kezdtem, de valami megzavart. Mégpedig Jessie hangja. Még mindig bent volt. Láttam, hogy résnyire nyitva az ajtó ezért közelebb mentem. Az egész beszélgetésből csupán szösszeneteket hallottam, például a nevemet. Nagyon érdekelni kezdett, hogy miért is beszél rólam Jessie, ezért fülemet az ajtóra tapasztottam. Nem tartott hosszú ideig, ugyanis egyszer csak nagy erővel nyitódott az ajtó, minek következtében a földön kötöttem ki.
- Azta hova sietsz enyire? Mi ütött beléd? – kérdeztem, miközbe próbáltam feltápászkodni.
- Te hallgatóztál???? Mennyit hallottál?? – kérdezte kicsit idegesen.
- Én csak be akartam menni szólni, hogy kicsit hagyni kéne pihenni Lizát. Aztán meg, mivel kicsit nyitva volt az ajtó, így konkrétan az egész beszélgetést hallottam. – füllentettem egy kicsit, de csak mert nagyon kíváncsi voltam, vajon mit mondott velem kapcsolatban.